A Koppenhága Østerbro városrészében található Kompasset Ølbarba látogattunk el, amit minden itt élő magyar kicsit magáénak tudhat.
A Kompasset 2016-ban nyitott meg és kézműves söreivel, kocsmakvízeivel és rendezvényeivel pedig sokak törzshelyévé vált. Első ránézésre hasonló a környék többi „hyggelig” sörözőjéhez, de amint betértünk, hamar feltűnt egy Sörgyár utca tábla, na meg az üres unicumos üvegek, amik gyertyatartóként szolgálnak. A söröző mögött Szilágyi Balázs és csapata áll, akivel leültünk beszélgetni a kocsmáról és saját történetéről.
Balázst egész életében vonzotta a pultozás, valamint a nemzetközi élet, így többek között Budapesten, Skóciában és Máltán is megfordult. Koppenhágába munka miatt költözött, de mivel nem sok embert ismert a városban, természetes volt számára, hogy beálljon pultozni. Pont a Kompassetbe. A majdhogynem 10 év során Balázs tulajdonossá vált és kis magyar hangulattal várja a magyar, dán és nemzetközi vendégeket.
De mégis mitől más a Kompasset?
Balázs célja az volt, hogy a helyet mindenki számára otthonossá tegye. „Szeretem, hogy amikor egy külföldi bejön, csak az otthonos, szedett-vedett dolgokat látja. De hogyha egy magyar jön be, akkor azt mondja „Nahát! Sörgyár utca!.”

És valóban sikerült ezt a hatást elérnie. Minél tovább barangolunk a sörözőben, annál több ereklyét fedezhetünk fel. Például Balázs dédnagymamájának Adria varrógépét, ami ma már sakkasztalként funkcionál. De megakadhat a szemünk egy pár utcatáblán, egy 1954-es újságcikken, vagy éppen egy képen Balázs kedvenc óbudai lángosozójáról.
A hangulat mellé természetesen különleges kézműves sörök is járnak. A csapat célja pedig az, hogy minél több, Koppenhágában nem kapható sört bemutasson a helyi közönségnek. Évente pár alkalommal magyar sörkülönlegességeket is kóstolhatunk náluk valamint Unicumot, ami az évek során a vendégek nagy kedvencévé vált.
Kocsmakvíz és közösség
Aeseménynaptárja mindig tele van programokkal. Hetente rendeznek kocsmakvízt és rendszeresen várják a vendégeket élőzenével vagy stand-up esttel. A kocsmakvízek segítettek a csapatnak átlendülni a koronavírus miatti lezárásokon is. Ezalatt az időszak alatt online kvízeket tartottak, söreiket pedig Dániához híven biciklivel szállították ki törzsvendégeikhez.
Ugyan a rendszeres programok angolul zajlanak, négy pirosbetűs ünnepen (március 15., május 1., augusztus 20. és október 23) magyar nyelvű kvízzel várják a vendégeket. A csapat mindig különös figyelmet fordít arra, hogy kérdéskörük változatos és kreatív legyen, ezért a legutóbbi kvízre a földrajzi, történelmi és bulvártémák mellett egy bajuszfelismerő feladattal is készültek. A kvíz rendszerint dalversennyel zárul, ahol a legbátrabbak elénekelhetik a kedvenc slágereiket. Balázs azt is elárulta, hogy a kvízek állnak a legközelebb a szívéhez, mert itt a vendégek nem csak jól érezhetik magukat, de egymást is jobban megismerhetik.
Hogyan tovább?
A cél változatlan, a Kompasset csapata szeretne minél több vendéggel különleges söröket megismertetni, valamint közösséget építeni programjaik során. Ha Koppenhágában jártok és hiányzik egy kis magyar hangulat, vagy éppen egy Unicum, mindenképp látogassatok el ide!



